Kezdőlap 2023
Archívum
Mézeskalács készítő pályázat
A Barcika Art Nonprofit Kft. által hirdetett mézeskalács-készítő pályázat II. kategóriájában a Pollack Mihály Általános Iskola 1.a osztálya I. helyezést ért el. Gratulálunk és további szép sikereket kívánunk a lelkes kis csapatnak és tanít nénijeiknek!
Galéria
Karácsonyi vásár
A Pollack Mihály Általános Iskolában, hagyományainkhoz hűen az idén is megrendezésre került a karácsonyi vásár. Diákönkormányzatunk szervezésében 2022.12.14-én, színes, kavalkád népesítette be iskolánk auláját.A diákok osztályonként, tanáraik kíséretében vettek részt a vásári forgatagban.Kicsik-nagyok egyaránt jól érezték magukat és kedvükre válogathattak a felajánlott szebbnél-szebb" vásári portékák" közül!Jó hangulatban, vidám zsibongás hangjaival kísérve teltek a vásár órái!Köszönjük szépen a felajánlásokat a szülőknek,...
Szép magyar beszéd verseny
Iskolánkban 2022.december 13-án megrendezésre került a „Szép Magyar Beszéd” verseny iskolai fordulója, az 5–8. évfolyamos tanulók számára. Ez a versenyforma az ifjúság anyanyelvi nevelését, a beszédkultúra javítását szolgálja.
A verseny nagy népszerűségnek örvendett az 5-6. évfolyamos diákok között, több mint 20-an vettek részt a megmérettetésen! A 7-8. évfolyam diákjai kisebb létszámmal képviseltettek magukat.
Városi mikulás
Pollackos kis angyalkák segítettek a városi Mikulásnak, hogy az idén is minden gyermek megkapja az édességekkel teli csomagot!
Képgaléria itt!
Rajzverseny
A Pollack Mihály Általános Iskola 8.a osztályos tanulója, Takács Petra, a miskolci Balázs Győző Református Gimnázium által szervezett megyei rajzversenyen 3.helyezést ért el.Felkészítő pedagógusa: Lalák Angelika (Kodály Zoltán Alapfokú Művészeti Iskola)Gratulálunk Petrának és felkészítő pedagógusának a szép eredményhez!
Advent
A Pollack Mihály Általános Iskolában a karácsony előtti ünnepi készülődés időszakára eső pénteki napokon meggyújtják az adventi koszorú egy-egy gyertyáját.A gyertyagyújtáshoz kapcsolódó műsorokat az alsós évfolyamok adják a következő beosztásban:
2022.december 2.: negyedik évfolyam tanulói,
2022.december 9.: harmadik évfolyam tanulói
2022.december 16.: második évfolyam tanulói
Kazincbarcika Város Jó tanulója — Jó sportolója idén – Hanász Vanda
A Kazincbarcikai Pollack Mihály Általános Iskola tanulója, Hanász Vanda kapta idén a Kazincbarcika Város Jó tanulója — Jó sportolója díjat.
Az elismerést 2017 óta minden évben egy olyan diák veheti át, aki legalább jeles tanulmányi és kiemelkedő sporteredményt ért el országos vagy nemzetközi versenyen. A beérkezett javaslatok alapján a szakmai...
Angol nyelvű országismereti verseny
A Pollack Mihály Általános Iskola 7. osztályos tanulói 2022.november 30-án, az Irinyi János Református Oktatási Központ Idegen nyelvi munkaközössége által szervezett angol nyelvű országismereti versenyen vettek részt.A két csapat 2. és 3. helyezésekkel öregbítette iskolánk hírnevét!
2. helyezést értek el: Horváth Barbara, Borga András, Balázs André 7.a
Mikulás a Pollackban
Sok tennivaló között a Mikulásnak azért arra is maradt ideje, hogy meglátogassa a Pollack Mihály Általános Iskola tanulóit a mai napon.A látogatás néhány pillanat ide kattintva tekinthető meg!