Kezdőlap 2021

Archívum

Advent első gyertya

Iskolánkban is meggyújtottuk az első adventi gyertyát. Erre az alkalomra minden osztály egy paravánt díszített. Az osztályok paravánjai az alábbi albumban tekinthetőek meg.

Angol nyelvi eredmények

A területi angol nyelvi szavalóversenyen ismét jól szerepeltek iskolánk tanulói. Szabó Ferenc 5. évfolyamos, valamint Horváth Kristóf 7. évfolyamos tanulónk is a 4. helyen végzett a népes mezőnyben. Gratulálunk nekik és felkészítő tanáruknak, Máténé Tóth Edit tanarnőnek! További eredményes versenyzést kívánunk!

Ádámos sikerek a Kárpátok Alapítvány rajzpályázatán

Még az előző tanévben iskolánk 2.b és 3.a osztálya sikeresen pályázott a LEGO csoport és Kárpátok Alapítvány rajzpályázatán melyen két körben saját tanulói illetve közös osztály LEGO szetteket lehetett nyerni több százezer forint értékben. A szettek idén ősszel sikeresen megérkeztek, a képeken az átadás pillanatai láthatóak. felkészítők:Sallainé Konyha Mónika, Lipták István

Angol nyelvi országos versenyeredmény az Ádámban

Magyarország Londoni Nagykövetsége és a Móricz Zsigmond Református Kollégium által meghirdetett "Az Egyesült Királyság és Magyarország diplomáciai kapcsolatainak 100 éve" c. országos online angol nyelvi verseny döntőjébe jutott és ott I. helyezést ért el a 7. évfolyamon Horváth Kristóf, a 8. évfolyamon Varga Zsófia. Sok szeretettel gratulálunk iskolánk tanulóinak és felkészítőjüknek, Máténé Tóth Edit tanarnőnek!

Halloween-disco

Kedves Gyerekek, Tisztelt Szülők! A (2021.11.05) péntekre tervezett halloween-disco a vírushelyzetre való tekintettel elmarad. Megértésüket köszönjük! Az iskola diákönkormányzata

A papírgyűjtés eredményhirdetése

Minden tanév elején megrendezésre kerül iskolánkban a papírgyűjtés. Az idén is nagyon sok kg papírt gyűjtöttek a gyerekek. Köszönjük a szülőknek a segítő munkájukat, a legtöbbet gyűjtő gyerekeket pedig megjutalmaztuk. Reméljük tavasszal is folytatódik. DÖK Az eredményhirdetés képei itt érhetőek el!

Idősek-napi műsor

Iskolánk 2.a osztályos tanulói az Idősek-napja alkalmából műsorral készültek: https://www.youtube.com/watch?v=P5HKYtXvZCM

Töklámpás kiállítás eredményhirdetés

Az idén is megrendezesre került a tökfaragó verseny, melyből kiállítást rendeztünk iskolánk aulájában. Sok szép alkotás született, melyet jutalmaztunk. Külön díjban részesültek a legek. Legérdekesebb: Tóth Máté 1.a, Legboszorkányosabb: Dobos Frida 4.b, Legfélelmetesebb: Kovács Bulcsú 2.a, Legötletesebb: Huszti Dániel 3.a.Mindenkinek köszönjük a részvételt!Az iskola diákönkormányzata Az esemény további képei az alábbi linkre kattintva...

Ádámos sikerek a Városszépítő pályázaton

Az iskolánk tanulói idén is részt vettek a Kazincbarcikai Városszépítő Egyesület képzőművészeti rajzpályázatán.Varga Noémi Panna I. helyezést, Wágner Lili Anna III. helyezést ért el. A résztvevőknek köszönöm munkájukat, a díjazottaknak gratulálok.  Ugyanezen a pályázaton makett kategóriában Mátyás Ethan Eric 4.a osztályos tanuló különdíjas lett. Szmerekné Krójer Anita, Kovácsné...

Töklámpás kiállítás 2021

Kedves Gyerekek! Idén is várjuk a szebbnél-szebb faragot tököket melyek apró díjazásban is részesülnek. Az elkészült munkákat az iskola aulájában állítjuk ki ahol a többiek is megtekinthetik. Ne feledjétek a tököket a kiállítás utolsó napján (október 21 csütörtökön) haza kell vinnetek! Mindenki munkáját szeretettel várjuk!