Kezdőlap 2023
Archívum
Gyereknap
Iskolánk Diákönkormányzatának szervezésében idén is megrendeztük a Gyereknapot. A délelőtt tornával indult, majd osztályok közötti tűzharccal folytatódott a tornateremben. Napközben a vállalkozó szelleműek puzzle-t rakhattak ki, felismerhették a tanáraikat, tanítóikat a gyerekkori képeikről, és rejtvényt fejthettek. Ez után következett az osztályok aszfaltrajz versenye az udvaron. A napot a Kodály Zoltán Alapfokú Művészeti Iskola diákjainak műsorával és táncházzal...
Szép eredmények az Észtörő matematika versenyen
30 éve indult útjára az „Észtörő” matematika verseny a Dózsa György Tagiskola szervezésében. Nagy örömünkre pár év kihagyás után (covid miatt) ebben a tanévben újra megmérettethették magukat tanulóink a körzeti tanulmányi versenyen egyénileg és csapatban is. Büszkén osztjuk meg az elért eredményeket: Egyéni verseny: Farkas Ádám 5.a I. hely Jakab Dominik 6.a III. hely Tóth Panna Boglárka...
Országos Honismereti Tanulmányi Verseny
Iskolánk tanulói szép eredménnyel vettek részt az Országos Honismereti Tanulmányi Versenyen, melynek célja: az általános magyar műveltség, a hazaszeretet és a nemzeti összetartozás gondolatának fejlesztése, Hazánk természetének, történelmének és nemzeti értékeinknek megismertetése, illetve az ismeretek elmélyítése az iskolai tananyag kiegészítéseként.
Mászáros Panna 5.b. osztályos tanuló országos 1. hely
Ádámos sikerek a Körzeti matematika versenyen
Alsós diákjaink az Árpád Tagiskola körzeti matematika versenyen kiemelkedő teljesítményt nyújtottak.
Sándor Zsombor (3.a osztály) I. helyezést, (felkészítő pedagógus: Bartáné Papp Katalin)Rémiás Tímea (2.b osztály) III. helyezést, (felkészítő pedagógus: Stubner Attila)Nahaj Zalán (4.a osztály) V. helyezést (felkészítő pedagógus: Hanászné Ráki Henrietta) ért el.
Gratulálunk nekik és...
Dobogós helyezés a Borsodchem rajzpályázatán
Bottlik Zoé, iskolánk 6.a osztályos tanulója 3. helyezést ért el a Borsodchem Zrt. Egészségvédelmi,biztonságtechnikai, környezetvédelmi rajzpályázatán az 5-6. osztályos korcsoportban kabala kategóriában. Ezúton is gratulálunk neki!Felkészítő tanára: Szmerekné Krójer Anita
Fenntarthatósági témahét 3.b
A múlt héten Fenntarthatósági Témahetet tartottunk a 3.b osztályban.A gyerekek megismerkedtek a szelektív hulladékgyűjtés alapjaival, fontosságával.Újrahasznosított tárgyakat készítettek.Kupakokból alkottunk, rajzoltunk, mesét néztünk , verset olvastunk.”
Képek ide kattintva!
Fenntarthatósági témahét
A Fenntarthatósági témahéten a műanyag újra hasznosításával, művészeti felhasználásának lehetőségeivel foglalkoztunk.
Az esemény képei ide kattintva tekinthetőek meg!
Angol nyelvi versenyeredmények
Ismét területi angol nyelvi versenyen mérettettük meg magunkat.
Ezúttal a következő érmeket hoztuk el a Kossuthból:Szabó Ferenc Máté 6.a 1. hely
Nagy Zonga 5.b 2. hely
Felkészítőjük Máténé Tóth Edit tanárnő.Wágner Lili 6.a3. hely
Felkészítője Szarka Lászlóné tanárnő.
Az újabb...
Felvételi eredmények
A 2023-24-es tanévre a alábbi tanulók nyertek felvételt tagintézményünkbe. (A személyiségi jogok miatt, csak az oktatási azonosítókat közöljük).
Fenntarthatósági órák – angolul
A fenntarthatósági témahetünk egyik programját angol nyelven valósítottuk meg a természetismeret, az informatika és az angol nyelv tantárgyak összekapcsolásával. Két nyolcadikos diákunk angol nyelven mutatta be, mit is jelent a fenntarthatóság diákszemmel saját környezetünkben interaktív prezentációjuk segítségével. A 7.a, b, valamint 8.a, b osztályos tanulók a WWF Footprint Calculator programjával kiszámolták saját ökológiai lábnyomukat, amit aztán össze...









