Tájékoztatás

Kedves Gyerekek!

Bizonyára nagyon várjátok már, hogy újra találkozhassatok régen látott iskolatársaitokkal, új barátokat szerezhessetek és hosszú idő után végre benyithassatok az iskola ajtaján!

Tanáraitok, a tanító nénik és minden munkatársunk nagy-nagy szeretettel vár Titeket!

Tisztelt Szülők!

A 2020/2021-es tanévet is a hagyományos munkarend szerint indítjuk el. Felkészültünk az esetleges járványügyi helyzetből fakadó nehézségekre, megtettük a megfelelő óvintézkedéseket a megelőzésre.

Az alábbiakban néhány közérdekű információt szeretnénk megosztani Önökkel!

A tanév első napján -2020.szeptember 1-jén-, tanulóinkat 8.00 órakor várjuk az intézménybe.

Az elsős évfolyam kivételével minden diák a saját osztálytermébe megy, ahol  osztályfőnökeik várják őket. Számukra a tanévnyitó 8.30-kor kezdődik és az iskolarádión keresztül kerül megtartásra. Ebéd után minden tanuló hazamehet,  ám azok részére, akik maradni szeretnének, saját osztályukban gyermekfelügyeletet biztosítunk, 16.00-ig.

Az első osztályosok számára a tanévnyitó 8.00-kor kezdődik, jó idő esetében az udvaron, rossz idő esetében a tornateremben. Szülők részt vehetnek az ünnepségen, azonban javasoljuk, hogy 1 tanulóval csak 1 szülő érkezzen az iskolába. Az elsősök esetében a szülők 2 hétig kísérhetik gyermeküket az intézménybe. A szülők részére maszk viselése kötelező, amíg az épületen belül tartózkodnak. Kérjük, hogy fokozottan figyeljenek az egészségvédelmi előírások betartására! Köszönjük megértő támogatásukat!

A tankönyvek kiosztása is az első tanítási napon történik. A 16 órás kérelmeket is ekkor kapják meg a tanulók. Kérjük a szülőket, hogy ezen jelezzék, mikor szeretnék hazavinni gyermekeiket. Az alábbi időpontok közül választhatnak:- tanítási órák után,

                       – ebéd után,

                       – tanulási idő előtt,

                       – tanulási idő után.

A következő napokban már órarend szerint folyik majd az oktatás.

Protokoll a járványügyi helyzet idején

A tanulók és a pedagógusok, munkatársak egészségének védelmében kérjük a tisztelt szülőket, hogy csak egészséges gyermeket engedjenek iskolába!

Amennyiben intézményen belül felmerül a fertőzöttség gyanúja, az érintett személyt (tanulót, pedagógust, munkatársat), el kell különíteni. Az iskolaorvost, valamint tanuló esetében a szülőt értesítjük a gyanú fennállásáról. Amíg a tanulót a szülő nem tudja hazavinni, felügyeletét ellátjuk.

Amennyiben a fertőzés gyanúja iskolán kívül merül fel, a szülő kötelessége erről értesíteni az intézményt. Házi karanténba kerülés esetén a tanuló hiányzását igazoltnak minősítjük. Igazolt a hiányzás abban az esetben is, ha a diák a vírusfertőzés szempontjából veszélyeztetett csoportba tartozik tartós betegsége miatt és a szülő ezért nem engedi az iskolai közösségbe. Ebben az esetben, az ezt megerősítő orvosi igazolás bemutatása kötelező!

Igazolt fertőzés esetén csak akkor jöhet a tanuló iskolába, amennyiben háziorvosa kiadja a veszélyeztetés megszűnéséről szóló igazolást. A betegség fennállásának időszakában, a pedagógusokkal egyeztetett kapcsolattartási formában vesz részt az oktatási folyamatban a tanuló.

Az intézmény előtt a távolságtartás szabályainak megfelelően kijelölésre kerülnek közlekedési sávok.

Az intézmény előterében kihelyezésre kerül egy kézfertőtlenítő, amelyet belépéskor mindenki használni köteles!

A félév folyamán a nagy létszámot igénylő események elmaradnak! Az ünnepi megemlékezések iskolarádión keresztül valósulnak meg!

Kérjük a tisztelt szülőket, hogy folyamatosan figyeljék az iskolai online felületeket (Kréta, honlap, osztályfacebook, stb), mert ezeken a felületeken keresztül tájékoztatjuk Önöket minden változásról, itt érhetik el az aktuális információkat!

Mindannyiuknak biztonságos, örömteli tanévkezdést kívánunk!

                                                              Kondorné Sztojka Ágnes

                                                                   intézményvezető