Határtalanul – Erdély Kazinczy Ferenc Tagiskola (rendhagyó történelem óra)

    A Határtalanul Erdélyben kirándulásra induló 7. évfolyamos tanulók rendhagyó történelem óra keretében ismerkedhettek meg azokkal a helyszínekkel, amelyeket a kirándulás során meglátogattunk.

    A történelem szakos kolléganő kellően felkészítette tanulóinkat Erdély történelmi múltjával kapcsolatban.

    Az óra első részében Erdély földrajzi elhelyezkedéséről esett szó, majd Erdély nevének eredetéről és történelméről tájékozódhattak a gyerekek.

    A történelmi részt a képzőművészet, művészet követte, így sorra vették azokat a helyeket, és az ott található fontos emlékműveket, amelyeket a kirándulás során alkalmunk volt élőben is megtekinteni.

    A ppt előadást, és beszélgetést követően az újonnan szerzett ismereteket az okosdoboz játékos feladatmegoldással mélyítették el.

    Azt gondolom kellő mélységgel és tudással felvértezve indultak el tanulóink a határtalanul kirándulásra Erdélybe.

    https://www.okosdoboz.hu/hu-HU/Hatarontuli?regionLocationId=48#