Határtalanul 2024

    BESZÁMOLÓ

    Határtalanul

    2024. június 10-13.

    A Határtalanul kirándulás alkalmával június 10-13-ig élvezhettük az erdélyi székely magyarok vendégszeretetét. Köztük járva megtapasztalhattuk, hogy ők nem csak vállalják magyarságukat, de büszkék is magyar voltukra. Mindannyiunk számára példamutató lehet, ahogy őrzik magyar anyanyelvüket, ápolják hagyományainkat, kultúránkat.

    Első napon Nagyváradon jártunk a Püspöki Palotánál, Szent László-bazilikánál és a Kanonoksoron. Ezt követte a Király-hágó, Erdély kapuja, majd Kolozsváron a Szent Mihály-templom és Mátyás király szülőháza. A Hargita megyei Zetelakán szálltunk meg, ahol részünk lehetett az igazi magyar vendégszeretetben.

    Második napon Hargitán traktoroztunk, majd egy kisebb csapattal 1801 m magasságig túráztunk a Madarasi Hargita csúcsára. Megnéztük a zetelakai víztározót, és állatokat simogattunk a Babusgatóban.

    Harmadik napon Nyikómalomfalván a fafaragó mesternél, a székelykapuk birodalmában jártunk, ahol a diákok kipróbálhatták a mesterséget. Széjkefürdőn a Mini Erdélyt látogattuk meg, majd Farkaslakán, Tamási Áron síremlékét. Korondon végig nézhettünk egy sóvágást, majd este Zetelakán a táncházban néptáncosok műsorát tekintettük meg.

    Utolsó napon a tordai sóbányában gyönyörködhettünk hazafelé útba ejtve.

    Tartalmas és élménydús négy napban volt részünk. Köszönjük!

    A kirándulás képei ide kattintva érhetőek el!