35 tanulóval vágtunk neki a Határtalanul program felvidéki kirándulásának. A csoport hetedik, hatodik és nyolcadik osztályos gyerekekből állt. A három korosztály remek csapatot alkotott, hiszen azok vettek részt a programon, akik igazi érdeklődéssel fedezték fel a látnivalókat. Vezetőnk Viki néni volt. Neki köszönhetjük a különböző játékos feladatokat, amiket a gyerekek a napok folyamán kaptak.
Első úticélunk Kassa városa volt. A gyönyörű, virágos városközpontban az Alsó kaputól indulva tekintettük meg a látványosságokat. A Szent Erzsébet-dóm alagsorában lévő Rákóczi nyughelyen elénekeltük a magyar himnuszt. Az Immaculata szoborcsoportnál megismerhettük a pestisjárvány fogalmát. A Nemzeti Színház, előterében a Zenélő szökőkúttal, a gyerekek egyik kedvenc helyévé vált. A tér sarkán megtekintettük az Orbán-tornyot az előtte álló haranggal. A Rodostó – ház a száműzetésben lévő II. Rákóczi lakhelyének mása, ahol sok érdekes dolgot hallhattunk. Az épület előtti szobornál pedig leróttuk kegyeletünket. Egy kis szabadidő után elindultunk a szállásra, ami Igló város külterületén helyezkedett el. Tiszta időben láthatóak voltak innen a Tátra csúcsai. A késő délutáni órákban számoltak be a gyerekek az aznap megtekintett nevezetességekről. Csoportokban oldottak meg feladatlapot és raktak ki képeket.
Másnap Tátra Lomnicon kezdtük az utat. A Tátra Múzeumban a gyerekek kutatómunkát kaptak, így fedezték fel a Tátrában élő állatok és növények világát, illetve az itt élő emberek életmódját. Ezután tettünk egy sétát a Tátra lábához, ahol a gyerekek a bobon is lecsúsztak. Innen Késmárkra érkeztünk. Megtekintettük a régi faépítésű és az új evangélikus templomot, majd a Thököly- várban tettünk sétát. Többek között láthattuk a kápolnát, amit ma is használnak esketésre, hallhattunk Laszky Beáta úrnő börtönének történetéről, az itt lévő első röntgengépről vagy a várban lévő patikáról.
A következő napot Iglón kezdtük. A gyerekek csoportmunkában fedezték fel a nevezetességeket a hosszú, lencse alakú téren, majd beszámoltak róla a többieknek. Így ismerhettük meg a Szűz Mária Mennybevétele római katolikus templomot magas tornyával és sok óraszámlapjával, a Városházát, a Vigadó eredetét és történetét és a Szentháromság-oszlopot. A Kívánságok Helyénél mi is kértünk és megismerhettük a híres harangöntő, Konrád mester életét is.
Következő állomásunk, a Szepesi vár alsó udvarán tettünk egy sétát és csodáltuk a kilátást. A vár többi része jelenleg újjáépítés alatt áll. Ezután Lőcse felé vettük az irányt.
Miután elhaladtunk a régi városfal mellett, Lőcsén a Szent Jakab Templom látogatásával kezdtük a város megismerését. Ezután a Városháza épületét néztük meg, valamint a mellette lévő szégyenketrecet. A Lőcse Fő terén lévő szép épületek közül is kiemelkedett a Thurzó-ház.
Az esti órák a pénzverdékkel és címerekkel kapcsolatos feladatokkal teltek, illetve értékeltük az elmúlt három nap eseményeit.
Az utolsó napra Rozsnyó látogatása maradt. A gyerekek szintén csoportokban mutatták be a négyzet alaprajzú Fő tér nevezetességeit: az őrtornyot, az Ágoston-rendi kolostort, a püspöki palotát vagy a városházát. Ezzel ért véget a négy napos kirándulás, ami feledhetetlen élményt nyújtott diákjainknak.
Az esemény néhány pillanatképe ide kattintva tekinthető meg!