Pénz7 a Kazinczyban – 2020.03.02-03.06.

    Iskolánk is csatlakozott a múlt héten lezajlott Pénzügyi és Gazdálkodási /Vállalkozói/ Témahéthez. A témahét célja az volt, hogy az alsó – és felső tagozatos tanulóink (3 – 8. osztályig) játékos formában alapszintű pénzügyi ismereteket szerezzenek.

    A 3. és 4. osztályosok többek között perselyt is készíthettek és különböző feladatlapokat oldottak meg.

    2020. március 4-én (szerdán) először KAHOOT! játékot játszottak felsős tanulóink, osztályonként 4 fős csapatokba rendeződve. Egy 15 kérdésből álló kvízjáték témája: Pénzgazdálkodás a mindennapi életben volt. E teszten a legtöbb pontot a 8. b osztály szerezte, mellyel megnyerte ezt a versenyt.

    Ugyanezen a napon először a felsős, majd az alsós tanulóink hallgathatták meg Tóth Róbert „Pénzembert”, akinek az előadásával egybekötött bemutatójának témája: A forint fejlődése volt. A gyerekek kézbe is vehették a különböző korok bankjegyeit és érméit (pengő és forint).

    2020. március 5-én (csütörtökön) Fehér Melinda tartott egy előadást 6. a osztályos tanulóinknak, mely a családok költségvetéséről szólt, ezen belül is kiemelve a bevételeket és a kiadásokat. Fehér Melinda előadását egy kis filmmel is színesítette – szintén a fent említett témában – és végül egy játékos feladattal zárta az órát.

    Iskolánk Facebook oldalán megtekinthetik a további képeket és részletesebben is olvashatnak ugyanitt, a Pénzügyi és Gazdálkodási Témahétről annak linkjére kattintva.