Kazinczysok a Csallóközben

    A Határtalanul! program keretében a Kazinczy Tagiskola tanulói május 15-18-ig Szlovákiába utazhattak. Huszonkét hetedikes és huszonkét hatodikos diák négy kísérővel vett részt a négynapos tanulmányi úton. A felkészítő szakaszban történelem, magyar és földrajz órákon is készültek a gyerekek az elcsatolt területek életének megismerésére.

    Az előkészítő órára a gyerekek előzetes feladatokat oldottak meg, és bemutatták a csoport többi tagjának a nekik kiadott városról gyűjtött anyagot. Történelem órákon a trianoni békeszerződés következményeit alaposan megbeszélték a tanulók. A Nagymagyarország térképen behatárolták az elcsatolt területeket, beszélgettek a magyarság megtartásának nehézségeiről.

    Május 15-én kora reggel indultunk Kazincbarcikáról. Komáromban várt bennünket az első idegenvezetőnk. Sétáltunk a városban: a Klapka téren megkoszorúztuk Egressy Béni sírját. Meghallgattuk a Klapka indulót, amelyet a városháza ablakából előbújó huszáralak ad elő. Az indulót Egressy Béni komponálta. Megcsodáltuk az Európa udvar gyönyörű épületeit, majd ellátogattunk a Monostori erődrendszerbe. Megbeszéltük a szovjet katona falra felírt sorainak örökérvényű üzenetét:

    „Aki nem volt itt, nem tudja, aki itt volt, nem felejti.”

    Késő délután elfoglaltuk a szállásunkat. Nagymegyeren, a Taktik panzióban volt nagyon jó helyünk. Másnap az egész napot Pozsonyban töltöttük. Az idegenvezetőnk rajongással beszélt a városról; nevezetességeiről, híres szülötteiről. Pozsony tényleg gyönyörű:. a vár, a sétálóutcák, a szobrok, a templomok. Itt lehetőséget kaptak a gyerekek a vásárlásra, nézelődhettek, beszélgethettek a helyi lakosokkal. A városnézés után ellátogattunk a Közép-Európában egyedülálló, a délnyugat-szlovákiai Jókánál található vízimalomba. A szálláshelyen vacsora után dalokat tanultunk. A harmadik napon Csallóköz központjába, Dunaszerdahelyre vezetett az utunk. Rövid városnézés után a DAC stadiont jártuk körbe, koszorút helyeztünk el a Trianoni emlékműnél, majd a szurkolók vezetőjével történő találkozást követően, beülhettünk a VIP páholyokba. A stadionban elénekeltük a nemzeti összetartozás szimbólumának tartott dalt, a Nélküledet, s itt éreztük meg igazán, hogy bár a történelem területileg szétszakított minket, de „történhet bármi, mi akkor is egy vérből valók vagyunk…”

    A bősi vízierőmű meglátogatása is ennek a napnak a programja volt. Megismerhettük az építés történetét, a vízierőmű működési elvét, jelentőségét, és láthattuk a zsilipelés folyamatát is. A bátrabb tanulók kiállhattak az Üveghídra, izgatottan fotózkodhattak, s nézhették a lábuk alatt hullámzó Dunát. Este a szálláson vetélkedőt állítottunk össze a három nap alatt látott és hallott dolgokból, és értékeltük a csoportoknak kiadott feladatok megoldását.

    Az utolsó napon a gútai vízimalom különleges világa várt bennünket. Sétáltunk a Duna holtága mellett, majd a városban, a katolikus templomnál, koszorúztunk az 1848-49-es emlékműnél. A maradék eurókat hazafelé jövet, Komáromban még elköltötték a gyerekek, majd késő délután kicsit fáradtan, de élményekkel telve érkeztünk haza, Kazincbarcikára.

    Kísérők: Dobos Norbert, Kocsis Istvánné, Tóth Andrea, Tóth Csilla.

    További képeket iskolánk Facebook oldalán tekinthetnek meg.