Városunk egyik legrégebbi iskolája a Kazincbarcikai Pollack Mihály Általános Iskola Árpád Fejedelem Tagiskolája 1970-től működik Kazincbarcika belvárosában.
Gálaműsor – zárókép (2016. június)
Az iskolaépület 2010-ben történt teljes felújítása eredményeképpen kiemelkedően felszerelt, otthonos környezetben fogadjuk diákjainkat. Nevelőtestületünk lelkes, innovatív. Szakmailag jól felkészült, nagy tapasztalattal és sok éves gyakorlattal rendelkező pedagógusok dolgoznak iskolánkban, akikre az igényesség, az új iránti nyitottság a jellemző. Ápoljuk hagyományainkat, s számunkra az a legfontosabb, hogy szülők, tanulók elégedettek legyenek szolgáltatásainkkal.
Valljuk, hogy a gyermekek, pedagógusok és szülők együttműködésében rejlő pozitív tapasztalatok visszahatnak az oktató munkára is. Legfőbb feladatunknak tartjuk a tanulók korszerű ismereteinek, képességeinek, készségeinek kialakítását és bővítését, a tanulók személyiségének fejlesztését. Pedagógiai munkánk középpontjában a személyre szóló fejlesztés áll. Munkánkban alkalmazzuk a kooperatív technikákat és az egyénre szabott differenciált fejlesztést.
Intézményünk fő profilja már majdnem három évtizede a nyelvi tagozat, ezt követte az informatika emelt óraszámú képzés, majd a tánc délelőtti órakeretben történő oktatása.
Számítógépparkunk nagyban hozzájárul ahhoz, hogy a gyerekek motiváltabbak legyenek, színesebb foglalkozásokon vehessenek részt. A digitális tananyagok, az internet használata során páratlan lehetőségek nyílnak meg előttük. Napi rendszerességgel használjuk az interaktív táblákat a tanítási órákon. Nagy hangsúlyt helyezünk tanulóink nyelvi és informatikai oktatására. Az első évfolyamtól kezdve lehetőség van angol nyelvű és informatika szakkörön való részvételre, amelyet a negyedik évfolyamtól induló nyelvi és informatikai tagozat tesz teljessé. Felső tagozaton a gyerekek orientációjának megfelelően szervezzük az emelt és a szabadon választható órákat. A csoportok szervezésével így elősegítjük a tehetséges tanulók képességeinek magasabb szintű fejlesztését. Igyekszünk megakadályozni a gyengébb tanulók lemaradását, és elősegítjük a felzárkóztatásukat.
Jó gyakorlataink: Interaktív innováció az informatikában, a Playway – Tanuljunk játszva angolul!
Tanulmányi-, sport- és kulturális versenyeken sikeresen vesznek részt tanítványaink. Büszkék vagyunk kiemelkedő sikereikre.
Az iskola diákjainak életét és a szabadidős tevékenységét az iskolai Diákönkormányzat segíti. Az Árpád-rádió színvonalas adásait tanulóink készítik. Könyvtárunkban a nyugodt, kulturális kikapcsolódás biztosított. Nemzeti ünnepeinket színvonalas műsorokkal ünnepeljük meg.
A gyerekek szabadidejének hasznos eltöltését segítik az iskolánkban szervezett szakkörök, sportfoglalkozások. Kiemelten fontosnak tartjuk, hogy gyermekeink az alapvető ismeretekkel felvértezve képesek legyenek az eredményes továbbtanulásra, az önálló ismeretszerzésre. Úgy szervezzük az iskolai életet, hogy a ránk bízott gyerekek minden nap szívesen jöjjenek az iskolába.
Alapítványunk, az Árpád Fejedelem Téri Általános Iskola Gyermekeiért Alapítvány segíti az iskolai programok megvalósulását. Lehetőségeihez mérten hozzájárul új eszközök beszerzéséhez is.
Címe: 3700 Kazincbarcika, Árpád fejedelem tér 7/a
Adószáma: 18433649-1-05
Iskolánk pedagógusai a 2019/2020. tanévben
Baloghné Oláh Katalin, Berentés Andrásné, Blitzer Csilla, Dávidné Encs Marianna, Erdősi Edina, Gregus Ferenc, Górné Kiss Gabriella, Hajde Vilmos, Heimné Gulyás Mariann, Jávori István, Jávori Istvánné, Kiss Géza, Klimonné Keserü Katalin, Kummer Andrea, Mészáros Judit, Mihalik Zoltánné, Molnár Zsuzsa, Motkó Zoltánné, Pacsai Matild, Peréné Antal Bernadett, Pintér Bertalanné, Rádai Ágnes Kornélia, Sándor Zoltán, Simon Katalin, Soltészné Gál Brigitta, Somosiné Csík Zsuzsanna, Söderberg-Pelles Orsolya, Szűcsné Bukovszky Julianna, Vécsei László.
+++
Emelt szintű oktatás
Idegen nyelvek közül az iskolában angolt tanulhatnak a gyerekek, emelt szinten (5-8. osztály): mindezt heti 5 órában.
Számítástechnikát emelt szinten tanulják a tanulók. Sokan a 8. évfolyam végére leteszik az ECDL vizsgát. A 2008/2009-es tanévtől az informatika tantárgyat fokozatosan növekvő óraszámban oktatjuk már az alsó tagozat 1-4. osztályában is. Az informatika-szaktanteremben szélessávú internet-hozzáférést biztosított minden géphez.Tagiskolánkban 52 új személyi számítógép áll tanulóink rendelkezésére három tanteremben.
Sporttevékenység, turisztika, táborok
Labdarúgás (edző: Vécsei László), ritmikus gimnasztika és torna (edző: Mészáros Judit) valamint atlétika sportágakban a tanórákon kívül is rendszeres lehetőség nyílik a gyermekek számára mindennapos testmozgásra.
Az iskola tehetséges tanulói kiválóan szerepelnek városi, megyei és országos versenyeken. Sporteredményeink alapján többször Borsod-Abaúj-Zemplén megye legeredményesebb alapfokú oktatási intézménye voltunk.