Benne ülünk immár úgy harminc éve mi is, pollackosok, csoportokat toborzunk minden szeptemberben, várjuk a bérletek ígérte négy előadást, tanulunk öltözködni, beszélgetni egymással, odafigyelni másokra, s legfőképpen a csodára, amit a Miskolci Nemzeti Színház művészei varázsolnak elénk felülmúlhatatlan hivatástudattal. Igen, ilyenkor telefon, ChatGPT, miegymás kütyük nélkül is működünk, s a színházban is találkozhatunk még néha mi, emberek. A fotó az idei évadra emlékeztet. Hatodik osztálytól fölfelé még egészen kicsik, nagyobbak, majd a legnagyobbak, s persze a tanárok, szülők, felnőttek is. Valamennyien mások lettünk általa… Hívjuk, várjuk az érdeklődőket szeptemberben is. Az évi négy alkalom ugyanazokon a napokon, a kifizetendő méltányos összeg érte, a remek színházi társulat, a kényelmes utazás mind-mind akár vonzó is lehet, a lényeg viszont az emberibb közegben eltölthető, gyermekeinknek is biztosítható minőségi idő!
A jövő tanév elején érdeklődjenek! Rajta!




