Egressy Béni Nemzetközi vers-, prózamondó és versíró verseny

    A Kazincbarcikai Egyesületek Fóruma 2024. április 13- án rendezte meg az Egressy Béni Nemzetközi Vers- és Prózamondóversenyt. A hagyományoknak megfelelően  idén is iskolánk volt a helyszíne a rangos eseménynek. A versenyre határon innen és túlról érkeztek meghívottak, közel 160 fő, akik az előzőleg megrendezett területi fordulókon már bizonyítottak, és dobogós helyezést értek el. Nagy örömünkre iskolánk tanulói is meghívást kaptak a nemzetközi versenyre.

    A rendezvény 13 órakor ünnepélyes megnyitóval kezdődött, majd a versíró pályázatra beküldött alkotásokat értékelték. Utána kategóriánként párhuzamosan került sor a versenyre. Tehetséges vers- és prózamondókat hallhatott a helyszíneken lévő közönség. Az eredményhirdetésre várakozók kézműves foglalkozáson vehettek részt, és elfogyaszthatták a szervezőktől kapott uzsonnát.  Késő délután, nehéz döntést követően, hirdették ki az eredményeket. Mindenki türelmetlenül várta, mikor hangzik el a neve. Megkönnyebbültek, amikor már a helyezett tanulókat szólították az oklevelek és a jutalmak átvételére.

    Eredmények:

    Versíró pályázat:

    Révész Lili 2.a- különdíj                               Felkészítő pedagógus: Bulláné Farkas Beáta

    Vers- és prózamondó:

    1-2. osztály vers kategória:

    Lezák Nóra 2.a-  I. hely                                 Felkészítő pedagógus: Bulláné Farkas Beáta

    Gömöri Zsófia 1.a- oklevél                           Felkészítő pedagógus: Kulcsárné Gyenes Alinka

    1-2. osztály próza kategória:

    Dicsák Péter 2.a- II. hely                               Felkészítő pedagógus: Bulláné Farkas Beáta

    Huszti Vivien 2.a- III. hely                           Felkészítő pedagógus: Bulláné Farkas Beáta

    3-4. osztály próza kategória:

    Majoros Petra 4.b- IV. hely                           Felkészítő pedagógus: Málik Csilla

    5-6. osztály vers kategória:

    Csabai Bence 5.b- IV. hely                           Felkészítő pedagógus: Róth Zoltánné

    5-6. osztály próza kategória:

    Bodnár Csenge 6.a- oklevél                                       Felkészítő pedagógus: Róth Zoltánné

    Rónaföldi Nándor 6.a-  oklevél                                 Felkészítő pedagógus: Róth Zoltánné

    7-8. osztály próza kategória:

    Bráz Kata 8.a-  oklevél                                              Felkészítő pedagógus: Róth Zoltánné

    Örülünk a szép eredményeknek, gratulálunk a vers- és prózamondóknak.