Csallóközi kirándulás (2022. május 3–6.) Határtalanul!

    A Kárpát-medencei Határtalanul programok utazásainak sorában ezen a kiránduláson Szlovákiában jártunk, a Csallóközben.

    Első állomásként a közös magyar és szlovák erődrendszerbe látogattunk Komárom és Komárno között. A monostori erőd rendszerben, egy rendhagyó történelemóra keretében ismerkedünk meg az erőd rendeltetésével, lakhelynek kialakított termeivel, istállókkal, tüzérségi eszközökkel.

    Komárnóban meglátogattuk a Jókai-emlékszobrot, Egressy szobrát és a várat. Elsétáltunk az Európa-udvarba és a Klapka-toronyhoz.

    A 2. napot Pozsonyban városnézéssel kezdtük, magyar emlékeket idéztünk fel, majd délután a dévényi várat barangoltuk be. A nap végén még arra is volt időnk, hogy elmenjünk Jókára, ahol egy vízimalmot láthattunk.

    3. nap Dunaszerdahelyen kezdtünk, ahol a legnagyobb élményt a külhoni magyarság foci fellegvárába, a MOL Arénába (korábban DAC Stadion) tett látogatásunk jelentette. Felmehettünk a VIP páholyba, üldögéltünk kicsit az öltözőben, ahol a magyarok vezérszurkolója beszélt nekünk arról, hogy mit jelent magyarnak és focidrukkernek lenni, majd lemehettünk a pálya szélére is. Ezután a Bős-Nagymarosi vízerőmű megtekintése volt soron, itt láthattuk, hogy működik a zsilipezés.

    A 4. napon Gútára látogattunk, ahol megnéztük a vízimalmot, majd egy számunkra nagyon szokatlan magániskolát néztünk meg, ahol a középiskolás diákok ólomüvegezést, tűzzománcozást és egyéb érdekes szakmákat tanulnak.