HATÁRTALANUL BEMUTATKOZÁS A NEMZETI ÖSSZETARTOZÁS JEGYÉBEN

    Május 30-án iskolagyűlés keretében emlékeztünk meg a  NEMZETI ÖSSZETARTOZÁS NAPJÁRÓL. A „Nélküled” című dal invitálta a gyerekeket és kollégákat a programra. Felidéztük a 105 évvel ezelőtt történt eseményeket, azok következményeit. Szemléltettük az elszakadt országrészeket a mostani szomszédos országok területén.                                                                       Ezután ismertettük a

    HATÁRTALANUL KIRÁNDULÁSUNKAT az iskola közössége előtt. Elmondtuk a kirándulásunk célját, fotókon bemutattuk a felkeresett helyszíneket, elmeséltük a legmaradandóbb élményeinket. Elmagyaráztuk, hogy ez a kirándulás hogyan kapcsolódik a NEMZETI ÖSSZETARTOZÁS NAPJÁHOZ.

    Előző napon kiállítást csináltunk a kirándulás eseményeiből, amit az érdeklődők több napon át megtekinthetnek. A 7.a osztályosok rajz órán az ERŐDVÁRAKKAL, VÁRAKKAL foglalkoztak, majd csodás rajzokat készítettek.. Földrajz órán a HIDRO ERŐMŰVEK működésével és a világ legnagyobb vízerőműveivel ismerkedtünk. Testnevelés órán a két iskolakör kb. kitette a 1920 métert.

    Az eseménytől készült képek ide kattintva tekinthetőek meg!