Tisztelt Látogatóink! 

Örömmel üdvözöljük Önöket iskolánk honlapján.

 

Az Árpád Fejedelem Tagiskola 1970 óta működik Kazincbarcika belvárosában. Az eltelt évek sikerei, eredményei bebizonyították, hogy az itt dolgozó pedagógusok mindig is nyitottak voltak az új lehetőségek, módszerek, eszközök iránt, minden területen igyekeztek a legtöbbet nyújtani a rájuk bízott gyerekek fejlődése érdekében.

Az elmúlt években azonban igazi 21. századi iskolává váltunk, hiszen az épület megszépült, pedagógusaink eszköztára pedig eddig soha nem tapasztalt mértékben kibővült.

Az iskolánk által kínált színes palettán minden gyerek megtalálhatja a képességeihez, tehetségéhez legjobban illő kínálatot a tanórai és a tanórán kívüli foglalkozásokból.

Intézményünk fő profilja már majdnem három évtizede az angol és a német tagozat, ezt követte az informatika emelt óraszámú képzés, majd a tánc délelőtti órakeretben történő oktatása. 

A tömegsport foglalkozásokon ritmikus gimnasztikával, röplabdával, futballal ismerkedhetnek tanulóink. Szakköreink, énekkarunk a tehetséges gyerekek képességeinek kibontakoztatását, versenyekre való felkészítését segítik elő.  

Az intézményben folyó pedagógiai munka elképzelhetetlen lenne a kiemelkedően magas színvonalú eszközállományunk nélkül.

Az elmúlt években iskolánk igazgatónője és általános helyettesünk számtalan Európai Uniós pályázat megvalósításával tudta intézményünk tárgyi feltételeit a jelenlegi szintre emelni, ezzel párhuzamosan pedig kollégáink is megkapták az új eszközök használatához szükséges képzéseket.

Tagiskolánkban 52 új személyi számítógép áll tanulóink rendelkezésére két tanteremben. 

Az új, jobb teljesítményű gépek nagyban hozzájárulnak ahhoz, hogy a gyerekek motiváltabbak legyenek, színesebb foglalkozásokon vehessenek részt.

Kibővült azoknak a kollégáknak és osztályoknak a száma is, akik napi rendszerességgel használhatják az interaktív táblát a tanítási órákon.

A digitális tananyagok, az internet és a saját maguk által összeállított feladatok használata során páratlan lehetőségek nyílnak meg a szemléltetés, a tantárgyi ismeretek bővítése, rendszerezése, a differenciálás, a csoportmunka terén, amit a pedagógusok és a gyerekek egyaránt nagyon pozitívan élnek meg. 

Az iskolaépület 2010-ben történt teljes felújítása eredményeképpen kiemelkedően felszerelt, otthonos környezetben fogadjuk kis és nagy diákjainkat.

Az épület udvarát parkosítottuk, ezzel is megpróbálunk kellemes, esztétikus helyet biztosítani a gyerekek számára a délutáni szabadidős programokhoz.

Remélem, hogy minden jelenlegi és volt kollégánk, tanítványunk nevében mondhatom: szeretünk Árpádosok lenni!

 

Hódosné Tatár Ildikó

tagiskola-vezető

 

Eseménynaptár

Június 2017
H K Sze Cs P Szo V
29 30 31 1 2 3 4
5 6 7 8 9 10 11
12 13 14 15 16 17 18
19 20 21 22 23 24 25
26 27 28 29 30 1 2

Legfrissebb képeink